Szamizdat volt-e az Együtt?

Olvastunk egy nem túl friss publikációt a témában. Annyira nem friss, hogy a nyilatkozó alany sajnos már nincs az élők sorában, ez messzemenően visszatart bennünket attól, hogy őt magát minősítsük, akár irodalmi tevékenységét, akár emberi mivoltát illetően. A nyilatkozat azonban még a mi olvasatunkban is hemzseg a csúsztatásoktól, holott az Alkarpatrazt nem lehet azzal vádolni, hogy a lentebb negatívan értékelt szereplőkkel szemben megengedő lenne, sőt. A 60-as-70-es évek történéseit illetően messzemenően Kovács Vilmossal szimpatizálunk, azonban azt is látjuk, hogy kik bújtak elő az ő kabátujjából, és évtizedek óta (Úristen, egy fél évszázada!) micsoda hamis próféták, irodalmi sarlatánok védik az ő becsületét - maguk számára kovácsolva ezzel tőkét negyven-ötven esztendővel ezelőtti sérelmekből. Azt gondoljuk, teljesen világos, kinek az oldalán állt 1965-ben vagy 1971-ben az igazság - de az is világos, a Kovács Vilmos árnyékában pislákoló szerény és szerényebb tehetségek, sokszor inkább féltehetségek vagy süvöltő dikettánsok kizárólag példaképük mártíriuma miatt nyertek tekintélyt - és ebből próbálnak megélni a mai napig. Arról meg fölösleges vitatkozni - a címet csupán figyelemfelkeltőnek szántuk, hogy szamizdat folyóirat volt-e a kárpátaljai Együtt. Formailag akár tekinthető annak, lévén a cenzúrahatóság engedélye nélkül jelent meg: ám az Ungvári Állami Egyetem vezetése engedélyezte megjelentetését. Vigyázat: Állami Egyetem. Tehát egy magas szintű állami intézmény legfelsőbb vezetői hozzájárultak a gépirásos diáklap előállításához, terjesztéséhez. Ez értelmileg mindenképpen megkérdőjelezi az eredeti cikk állítását: "...Együtt címmel szamizdat folyóiratot szerkesztett annak betiltásáig" - nos, ha a betiltás után is kiadták volna, azt már lehetne szamizdatnak nevezni,

A tudósításban szó szerint az alábbiak szerepelnek a nyilatkozóra hivatkozva. Az akkori dogokban kevésbé járatos hozzáértő is felkapja a nevét nem egy kijelentésen, szóhasználaton.

[a nyilatkozó]  Elmondása szerint erős, tenni vágyó évfolyam került az [ungvári] egyetemre 1965-ben, [beregszászban] Drávai Gizellánál találkoztak a helyi értelmiség tagjai, s elhatározták, hogy a szovjet rendszer érdekeit szolgáló alibi irodalom – melynek két díszpintye azt hivatott példázni, milyen csodálatos a kisebbség élete – helyett valódi irodalmat adnak a magyarul olvasóknak. Az egyetemi diákkör vezetésének megszerzése után lapalapításra adták a fejüket, óvatos oktatóik azonban négy(!) példányban maximálták a darabszámot. Mégis 36-40 volt a példányszáma a linómetszetes címlappal készített periodikumnak, mely nem túl nagy szám, de kézről kézre adták. „Többen olvasták, mint ma irodalmi lapokat Kárpátalján” – értékelte a hivatalos engedély nélküli lap szerkesztője. Utasítást kaptak ugyan, hogy az első számban ítéljék el Kovács Vilmos Holnap is élünk című regényét, ám ezt nem tették meg.
  Balla László, a Kárpáti Kiadó vezető szerkesztője igen. 1964-es szakvéleménye megjelent a Kortársban, honlapjukon olvashatóak hasonló szép mondatai: „Melyek a kézirat alapvető fogyatékosságai? Számos, eszmei szempontból néha egyenesen káros állítást hordoz. A szerző egyenesen megcsúfolja azokat az ideálokat, amelyek a szovjet társadalom alapjának a talpkövét képezik (így például a kommunizmus építőinek erkölcsi kódexét), megkérdőjelezi a párt vezető szerepét az irodalomban és a művészetben, lejáratja a szocialista realizmus módszerét, és népszerűsíti az absztrakt művészetet.”

  Mivel a ruszin elöljárók nem értették, miről van szó az Együttben, két és fél éven át gond nélkül terjeszthették. Míg egy Magyarországra került példány alapján feljelentés érkezett ellenük, s csak a rokon rektorhelyettes segítőkészsége és határozott kiállása révén maradt el a komoly fejmosás.
  A lap körül csoportosulók később az ukrán Forrás vagy a Kárpáti Igaz Szó szerzőgárdáját erősítették. Mire Vári Fábián László az egyetemre került 1968 szeptemberében, már nem jelent meg az Együtt, de még akkor is emlegették. Talán ezért is figyelték gyanakvóan az ő törekvéseiket.
  Balla László feljelentése nyomán hamar katonai behívót kapott több egyetemista, s találta magát például az NDK egyik laktanyájában, mert az ügy kivizsgálását és értékelését is a területi pártbizottság tagjára, Balla Lászlóra bízták.
  S. Benedek Andrást sem egyszerűen elbocsátották Kovács Vilmossal együtt kiadói állásából, hanem gyermekkori betegségéből eredő katonai alkalmatlansága ellenére besorozták. Mivel utána bűnbánó műveket nem adott közre, állást nem kaphatott megyéjében. Tanári diplomájával kertészként dolgozott 1974-ben, amíg fel nem mondtak neki, mert „vélhetően ideológiailag nem megfelelően locsoltam a virágokat”, majd utazó fényképészként kereste kenyerét 1976-os áttelepüléséig. Továbbra is követte a kárpátaljai eseményeket, s meglepve olvasta a Hatodik Sípról, hogy „az 1944 utáni Kárpátalja első irodalmi folyóirata, melyet Balla D. Károly hívott életre 1989-ben.” (Balla D. Károly az emlegetett Balla László fia) Mikor a Pánsíp is megszűnt néhány év után, a kulturális magazin egykori főszerkesztő-helyettese, Nagy Zoltán Mihály és Dupka György lapalapítás ötletével keresték fel Vári Fábián Lászlót 2002-ben. Az összefogás fontosságát jól kifejező Együtt cím használatához engedélyt kaptak az alapítótól, kifejezve, hogy az 1965-ös kezdeményezés folytatói kívánnak lenni, s immáron hét éve jelenik meg a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának folyóirataként.

Nos, eddig az idézet. Ki-ki ítélje meg, mit és mennyiben fogad el a fentiekből, illetve hogy szimpatikus-e neki az efféle nyilatkozat. Ha pedig az örökösök kvalitásait illetően kételyei lennének, vegye kezébe az Együtt bármelyik számát. De csak saját felelősségére.