egy kiállítás rekonstrukciója - magyar számítógépes művészet

Magyar művészek és a számítógép

Magyarországon most először lesznek láthatók azok a számítógépes képzőművészeti munkák, melyeket az alkotók:

Böröcz András,  Gábor Áron,  Galántai György,  Révész László László,  Sugár János,  Waliczky Tamás,  Hegedűs Ágnes,  Kiss László és Hannawati P. Ráden

Joël Boutteville francia kurátor felkérésére 1990-ben Lille-ben mutattak be.

A 25 évig elveszettnek hitt, a magyar számítógépes művészet kezdeteit megjelenítő, nagyméretű fotónyomatokat, videókat, számítógépes animációkat tartalmazó kiállítás anyagát az Artpool segítségével sikerült felkutatni és végleg hazahozni.

A Magyar Nemzeti Galériában, június 23-án 17 órakor megnyíló kiállítás az 1990-es franciaországi bemutatót a korabeli magyar számítógépes művészeti eseményeik (Digitart 1986, 1990; Dialogue Ordinaire 1987 stb.) kontextusában jeleníti meg. A kiállítás, valamint a kísérő katalógus, reményeink szerint, egyben a műfaj magyarországi történeti feldolgozásának is nyitánya lesz. A kiállítás a korabeli alkotók és szervezők részvételével nyílik meg.

Egy kiállítás rekonstrukciója

Sinclair ZX Spectrum, Atari ST, IBM AT és XT, Commodore 64 – többnyire ilyen típusú számítógépeken készültek az 1980-as évek második felében Magyarországon született komputerművészeti alkotások. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása a médium hazai képviselőinek első, 1990-ben külföldön rendezett csoportos bemutatkozásának rekonstrukcióján keresztül ad átfogó képet a magyar számítógépes művészet rendszerváltás előtti történetéről.
 
A számítógépes művészet magyarországi történetének korszakos összefoglalására elsőként egy 1990-ben, kilenc meghívott művész részvételével Franciaországban rendezett kiállítás vállalkozott. A lille-i Fête de l'image (Képünnep) programsorozat részeként, az új médiaművészet jeles kurátora, Joël Boutteville által összeállított Les Artistes hongrois et de l’ordinateur (A magyar művészek és a számítógép) című tárlat a szocializmus utolsó éveiben Magyarországon kibontakozó digitális művészet minden lehetséges területét (komputergrafikát és -animációt) felölelte. A kiállítás kilenc magyar művész (Böröcz András, Gábor Áron, Galántai György, Hegedűs Ágnes, Kiss Llászló, Hannawati P. Ráden, Révész László László, Sugár János és Waliczky Tamás) műveiből a Boutteville által válogatott mintegy százhúsz műtárgyat 1990 és 1991 között még két másik helyszínen (Étampes-ban és Helsinkiben) is bemutatták.
 
A szocializmus utolsó éveiben született magyar komputerművek újdonsága a képzőművészet hagyományos intézményi struktúráján való kívülállásukban ragadható meg. A művészet szabadságát hirdető üzenet az államszocializmus bukása és a nyugati típusú politikai berendezkedés konszolidációját követően azonban veszített jelentőségéből és egyre kevésbé volt aktuális. Huszonöt évig senki sem firtatta, hogy mi lett a kiállított művek sorsa. A sokáig elveszettnek hitt alkotásokat azonban Joël megőrizte, és a művek 2016 elején visszakerültek Magyarországra. A hazai médiaművészet-történet mérföldkövének tekinthető franciaországi bemutató hatással volt a technikai képpel folytatott 1990 utáni magyarországi kísérletekre, a médiumnak a megváltozott kultúrpolitikai klímában, a rendszerváltás után betöltött szerepére és előkészítette az utat a digitális kultúra intézményes keretek közé emeléséhez.
 
Az utóbbi időszakban az új médiaművészet korai korszakát egyre fokozottabb nemzetközi érdeklődés kíséri, jóllehet Magyarországon ez idáig még nem szenteltek önálló bemutatót a témának. A Magyar Nemzeti Galériában látható tárlat a Joël Boutteville által negyed évszázaddal ezelőtt kiválasztott anyag rekonstrukcióján keresztül a médium nemzetközi kontextusba állításával tágabban is foglalkozik a digitális képalkotást forradalmasító magyar származású úttörők munkásságával és átfogó képet ad az 1970-es évek közepén Magyarországon kibontakozó számítógépes művészet első, a rendszerváltásig tartó korszakáról.
Az 1975 és 1981 között Magyarországon született komputerművészeti kísérletek (többek között Bartók István, Bódy Gábor, Csízy László, Háy Ágnes, Kismányoky Károly és Száva Gyula alkotásaival) mellett a közönség megismerkedhet a digitális képalkotást forradalmasító magyar származású úttörők munkásságával.
A kiállítás első részében a komputerművészeti pályázatok kapcsán felelevenítésre kerül a médium hazai recepciója: betekintést nyerhetünk a digitális kultúra történetébe, valamint megismerhetjük a Szépművészeti Múzeum 1986-ban rendezett Digitart kiállítását.
 
A korszak magyar komputerművészete a szocializmus utolsó éveiben, a felpuhult kádári diktatúra nem hivatalos művészeti közegében dolgozók számára lehetővé tette, hogy ideológiamentesen alkossanak valami korszerűt. A számítógéppel létrehozott művek kívül estek a képzőművészet hagyományos intézményi struktúráján, kiállításukhoz nem volt szükség egy őket hatóságilag véleményező hivatalos szerv, a Képzőművészeti Lektorátus engedélyére. Nem voltak a kialakult kánon részei és esetükben nem érvényesültek azok a megítélésükhöz szükséges egyezményes sémák sem, amelyek alapján kötni lehetett volna őket bármilyen korábbi hagyományhoz. Nemcsak a létrehozásukhoz szükséges eszközök, de a művek hordozója is megfoghatatlan volt – egy mágneslemezen például bárhova eljuttathatók voltak. A számítógép demokratizálta a művészetet, szabadsággal ruházta fel az alkotókat és megszüntette a művészeti ágak között a szocialista kultúrpolitika által mesterségesen felállított hierarchiát.
 
A kiállításhoz kétnyelvű (magyar és angol) katalógus készül.
 
A kiállítás kurátora: Orosz Márton, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze

mobil számítógépek