erő-, tér- és időszakos peridiotika

A horror esztétikája: Bíborhegy

2017/08/12. - betűzte: alkarpatraz

Szellemek márpedig vannak! - Filmkritika

biborhegy-film.jpg

Film: Bíborhegy (Crimson Peak) magyarul beszélő amerikai horror, 2015. Filmkritika

Hidi Tünde 

A horror esztétikája — Bíborhegy

Guillermo del Toro, a horror és a fantasy műfajainak filmes guruja a Mimic-kel és a Hellboy-szériával szerzett komoly népszerűséget a zsáner rajongói körében, mígnem A faun labirintusa az egyöntetű szakmai elismerést és az Oscar-díjat is meghozta neki.

Bíborhegy (Crimson Peak) című 2015-ös romantikus horrorjához — melynek co-producere és egyik forgatókönyvírója is ő — a klasszikus rémtörténet-hagyományból merített inspirációt,  ötvözve a thrillerre jellemző pszichológiai megközelítést a félelemkeltés primerebb, rémisztő lények által előidézett módjaival. Mozijának közvetlen műfaji előképei a 60-as évek klasszikus hollywoodi horrorfilmjei. Del Toro ezzel az alkotásával mesterei előtt kívánt tisztelegni, ám egyszersmind megalkuvásmentes alternatívát nyújt a zsigeri undorra és olcsó ijesztgetésre építő kommersz horror helyett.

Horror igényeseknek

A narratív keretbe helyezett történet jól ismert toposzok és sémák mentén építkezik, ugyanakkor ezek egy részének újraértelmezésre is kísérletet tesz a rendező, elsősorban a genderszempont beemelésével és a pszichológia újabb eredményeit hasznosítva. Ez a posztmodern eklektika sajátos karaktert ad a filmnek, s ennek köszönhető, hogy habár ismerős világba csöppenünk, a Bíborhegy mégsem tűnik utánérzésnek.

A műfaj jól ismert jegyei közül az elátkozott ház motívuma jelenik meg leghangsúlyosabban a filmben. Allerdale Hall (Bíborhegy, ahogy a népnyelv nevezi), az organikus létmódú ódon kastély olyan imaginárius tér, amely nem csupán kitüntetett helyszíne a cselekménynek, hanem egyfajta kivetülése a szereplőket gúzsba kötő tudattalan félelmeknek és fájdalmas emlékeknek. A kastély nagy műgonddal megalkotott — számítógépes grafika nélkül, hagyományos módon felépített — belső terei lenyűgözőek. A film egyik legfőbb erénye éppen ez a pazar, már-már túlcsorduló vizuális kifejezésmód, mely által az épített környezet és a tárgyi világ jelentős része nem egyszerűen színhelyként, illetve díszletként funkcionál, hanem metaforikus szerepe van, sőt szinte párhuzamos narratívát képez az elbeszélés hagyományos módjai mellett.

A cselekmény a sokféle világmagyarázatra nyitott századvégen indul: az angol főnemesi Sharpe-testvérek, Thomas (Tom Hiddleston) és Lucille (Jessica Chastain), valamint az amerikai self-made man, Carter Cushing (Jim Beaver) találkozásakor két különböző világ összeszikrázásának lehetünk tanúi.

Cushing kemény munkával alapozta meg üzleti hírnevét és tetemes vagyonát, ám legféltettebb kincse egyetlen lánya, az éles eszű, regényírói pályára készülő Edith (Mia Wasikowska). Sir Thomas Sharpe-nak viszont a rangján kívül szinte semmije nincsen, s hogy elkerülje a teljes egzisztenciális összeomlást, befektetőket próbál találni bányagépe megépítéséhez, mellyel felszínre hozná a birtokán található értékes vörösagyagkészleteket.

Vizuálisan is jól elválik a két élettér: az amerikai nagypolgári házak meleg fényei, elegáns és praktikus enteriőrjei, Edith aranyszínű ruhái és mézsárga haja a megismerhető, szerethető otthonvilág hangulatát idézik meg, míg a baronet és húga fekete-vörös viselete, ódivatú megjelenése már az első képkockákon előrevetíti a csak jóval később feltűnő Bíborhegy dermesztően komor, s szinte időn kívüli, életidegen tereit.

A képi megjelenítés mellett egy titokzatos, nehezen értelmezhető túlvilági figyelmeztetés is utal az idegen világ veszélyességére. Edithet anyja szelleme kétszer is felkeresi, hogy elmondja, maradjon távol a Bíborhegytől. Csakhogy a lány számára dekódolhatatlan az üzenet, hiszen sosem hallott ilyen nevű helyről (a figyelmeztetés funkciója persze ettől még nagyon is lényeges, hiszen feszültséget ébreszt a nézőben és baljós árnyat vet az elkövetkezendő eseményekre).

A kékszakállú herceg nővére

Miként Edith anyjának szelleme, a későbbiekben felbukkanó kísértetek sem ártó szándékúak, csupán a megjelenésük félelmetes. Egy idő után a néző már bele sem remeg a nagy dirrel-dúrral előbújó és kissé erőszakos szellemek feltűnésébe. Eredeti megoldás, hogy a túlvilági lények vizuális megjelenítése asszociatív és egyénre szabott: a feketekolerában elhunyt anya fekete, szőrös pókot idéző alakot ölt, míg a Bíborhegy halottainak szellemtestét vörös agyag vonja be.

Annál vérfagyasztóbb viszont a húsvér Lucille Sharpe merev pillantása, elejtett félmondatai, visszafojtott indulata. Hamar kiderül, hogy ebben a rémmesében nem a túlvilági szellemeket kell majd legyőznie a hősnőnek. A történetben egyébként sincs jelen a metafizikai értelemben vett abszolút gonosz: a Sharpe-testvérek rideg és erőszakos gyermekkora bőséges magyarázattal szolgál a későbbi személyiségtorzulásokra és neurózisokra. Lucille pszichoszexuális zavaraiban pedig az elfojtott ösztöneit perverziókban kiélő, meghasonlott és képmutató erkölcsű viktoriánus kor devianciája tükröződik.

A vágy titokzatos tárgya: a férfi

Üdítő és zseniális húzás, hogy horrorban bevettnek számító tipizálással szemben a megmentőjére váró passzív nő szerepét ezúttal a férfi főhősre osztották.  A sármos Thomas Sharpe mindenekelőtt a körülötte és érte viaskodó erős nők vágyának tárgya. Vonzó és tehetséges ugyan, ám híján van annak a belső erőnek és elszántságnak, mely által irányíthatná a sorsát. Semmivel sem önállóbb, mint azok a mechanikus bábuk, amiket a műhelyében fabrikál. Felesége és nővére erőterében sodródik, s még az események mindent eldöntő tetőpontján sem képes belátni, hogy Edith és Lucille világának nem létezhet metszéspontja.

Szellemek márpedig vannak

A pazar kivitelű elátkozott kastély remek helyszín a dinamikus és teátrális jelenetekhez, a néző alig várja, hogy működésbe lendüljenek az artisztikus szerkezetek, feltáruljanak a bezárt szobák, recsegjen-ropogjon az ódon ház, felbugyogjon a vérrel analóg vörös agyag. És nem is kell csalódnia, del Toro egyetlen előreutalást, finom jelzést sem hagy beváltatlanul, precízen egymásba ölti a szemeket. A film lezárása talán épp emiatt nem okoz meglepetést. Az utolsó jelenetben azért megenged magának egy cseppnyi humort is rendező, pont annyit, amennyi még nem veszélyezteti a történet komolyan vehetőségét. Mert az azért tényleg jó poén, hogy a romantikus horrorok változatos szúró- és vágóeszköz-arzenáljának szerepeltetése után egy közönséges ásó tesz pontot a történet végére. A nyers erő diadalmaskodik az önismétlő, kiüresedett retorikán.

Ez az ütős pont a történet végén azonban nem lezárás, inkább afféle hármaspont, a rendező nem engedheti, hogy a szellemvilágot értelmét és erejét vesztett rekvizitumnak tartsuk. A narráció visszavezet a kerethez, a kísértetek létezésének kinyilvánításához, mert ahogy a klasszikus horror vallja: a gonoszt le lehet ugyan győzni, de sohasem lehet végleg elpusztítani.

Ami a színészi játékot illeti, a főszereplők tisztességes teljesítményt nyújtanak. Valódi lehetősége a brillírozásra talán csak Chastain-nek lett volna, ő viszont egy visszafogottabb, eszköztelenebb gonoszt hoz, mint amit a néző esetleg elvárna. Tom Hiddlestone-nak leginkább azért jöhetett jól a bárgyú baronet szerepe, hogy a beskatulyázó Loki-karakter (Thor-széria) után egy új, ha mégoly halvány színt mutathasson meg magából. S habár Mia Wasikowska kosztümös filmben eleve jó választás, ezúttal ő sem vitt túl sok erőt a karakter megformálásába.

Meglehet, hogy nem rágjuk tövig a körmünket az izgalomtól a Bíborhegyet nézve, s a filmtörténet leggusztustalanabb és legelvetemültebb kísérteteit sem itt találjuk, de ha míves látványra és finom borzongásra vágyunk, érdemes rászánnunk 2 órát del Toro hommage-ára.

biborhegy-crimson-peak.jpgBíborhegy (Crimson Peak) magyarul beszélő, amerikai horror, 119 perc, 2015.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://alkarpatraz.blog.hu/api/trackback/id/tr7812741170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Fejben Futó 2017.08.12. 14:05:32

Kár, hogy szinkronizált.

szingularitás 2017.08.12. 23:23:24

Jessica Chastain ebben is gyönyörű és varázslatos.

mildi 2017.08.14. 14:38:38

@Fejben Futó: szedd le eredetiben, én is azt tettem, hiddleston helyett nekem ne beszéljen senki!