erő-, tér- és időszakos peridiotika

Ben Vautier fluxus művész: A MŰVÉSZET CSAPDA

2015/07/21. - betűzte: alkarpatraz

Az Artpool szokásos nyári kapolcsi eseményét idén a 80 éves Ben Vautier-nak
és a fluxus generációnak dedikálja.

http://www.artpool.hu/newprojectshu.html#NEW

A MŰVÉSZET CSAPDA (BEN)
Ben Vautier fluxus művész 80 éves

holonikus ember / interaktív multimédia installáció / délután hattól nyolcig

Tárgyi és eszmei résztvételek: 
Ben Vautier videódokumentum, La Monte Young háttérzene, Tót Endre fotódokumentumok "Talpra magyar avantgarde!” feliratú baseball-sapkájával, Galántai György korai és legújabb reflexiói: "A pénzre váltás művelete" és a
"HOLONIC ART WORLD" művészbélyegek.  

minden nap változó 24 órás "portálzene" (hangfüggöny) - nappal fluxus - éjszaka minimálzene
helyszín: Kapolcs, Kossuth utca 55. – Galántai ház 
2015. július 24. - augusztus 2.

idén a kapolcsi Artpool aktivitás új helyszínnel bővült a szomszéd házban,
ahol tovább folytatódik a fluxus program

FLUXUS FILMPAJTA - MINDEN ESTE FÉL KILENCTŐL - AZ 51-ES KÖRZETBEN
helyszín: Kapolcs, Kossuth utca 51. – Artpool Alapítvány Művészház 
2015. július 24. - augusztus 2.
avantgárd, fluxus, művészet, installáció, program
Ben Vautier fluxus művész 80 éves
holonikus ember / interaktív multimédia installáció / délután hattól nyolcig

Galántai György (1941-)
"Új hullám", 1985/2015 (uv. festmény neonnal, purhabbal, mozgó lézerfénnyel)
és "A lépésgyökerek motorja" (interaktív, hangzó tárgymunka) 1985

78 portréfotó Tót Endre (1937-)
"Talpra magyar avantgarde!"
feliratú baseball-sapkájában.
(Trikolor Party 2003, Artpool P60)

Galántai György 2015-ös digitális munkái:
"A pénzre váltás művelete" és a
"HOLONIC ART WORLD" művészbélyegek

videó-dokumentum: Ben Vautier (1935-) előadása a Francia Intézetben
"A művészet határai (Identitás és modernitás)" címmel. (1993)

háttérzene: "Darab székekre, asztalokra, padokra, stb."
(előadva a zeneszerző, La Monte Young (1935-) vezényletével
az 1990-es Velencei Biennálén)

"Az ént, az egót kell megváltoztatni,
hogy a művészet megváltozzon."

24 órás "portálzene"
nappal fluxus

(hangfüggöny)

minden nap változik
éjszaka minimálzene

Szólj hozzá!

Miért nem szeretjük BDK-t?

2014/10/01. - betűzte: alkarpatraz

Részletek egy nagyobb és az alább következő személyesebb hangú részletekkel ellentétben inkább kutatásokon, műelemzéseken alapuló és - most mit szerénykedjek - az irodalomesztétika tárgyát tekintően tudományos igényekkel fellépő - esszé-tanulmányból, amelyen évek óta (bár olykor nagyobb szünetekkel, amelyek részben magánéleti akadályoztatások, részben a tárgy iránti csömör okozott) dolgozom, s amelyet eredetileg - a dolog meglehetősen regényes körülmények között kezdődött még a kétezres ébvek elején, amikor is én rövid, ám annál hányattatottabb kárpátaljai irodalmi tevékenységemet követően felvételt nyertem dokturanduszi képzésre a kálvinista Rómában és kutatási területemül mindent választottam volna, csak a kárpátaljai magyar irodalmat nem, szerencsére ez sikerült is és részben Szilágyi István, részben Székely János munkásságával kezdhettem foglalkozni - egy előttem ismeretlen, magát Kossuth-díjas költőnek nevező, valójában sokkal inkább üzletemberként viselkedő és annak is látszó agilis fiatalember megbízásából, inkább csak elváró-kezdeményező magatartásából kiindulva kezdtem írni, de akivel kapcsolatom most már évek óta megszakadt, ám akkor megbízása (célzó elvárása) továbbra is itt függ fejem fölött s fog is függeni mindaddig, míg az utolsó pontot le nem teszem és meg nem értetem az olykor akár lelkesedni is hajlandó olvasókkal, nem keváésbé különben kollégákkal, miért nem szeretjük mi itten BDK-t. 

Markovits Teodóra, Debrecen

 

 

Szólj hozzá!

Pánikbeteg kárpátaljasi irodalom

2014/09/17. - betűzte: alkarpatraz

Köztudottan a pánikbetegségre az ördögi mivolt a legjellemzőbb. A csapda. Amely önmagát tarja fogva. Nincs kiút, csak beút. Mint egy fekete lyuk: beszippant. A pánikbeteg a pániktól pánikol. Attól fél, hogy majd félni fog, és ettől már most fél. Egész(en fél). Önhajánál magamagát kihúzni esélye annyi, mint epsoni derbin a debreceni párosvirslinek futamot nyerni.

Nohát ilyen virsli, izé, ilyen pánikbeteg ez a kárpátaljasi magyar irodalom. Nincsen neki semennyi kiútja se a provincializmusból, mert mihint valami nem sárhozragadtat akarna produkálni, azonmód páni félelem veszi magát rajta úrrá, tudniillik hogy úgysenem fog sikerülendeni ez az attrakció nekie, lévén hogy már legutóbb se nem sikerült, akkor csak ugyanolyan kis provinciális nyomoroncság sikeredett, nagyképű kollégák meg jól lesajnálták, buta maszturbolencia lett belőle öncélú vitának általa.

Pánikol tehát az írni vágyó kárpátaljasi atyafi, és végül se írni nem tud a pániktól sármentesen, se a saran azon szép önvalójában nem tudhatja már megénekelni. Marad a görcs, az irodalmi pánikbetegség és a rettentő agorafóbia, ha le kell írni azt a nevet, hogy Esterházi. Nem is sikerülhet.

Tovább Szólj hozzá!

BDK mint Csák Júing

2013/09/21. - betűzte: alkarpatraz

Ezt se teszi az ablakba BDK! Szokása szerint belekötött valamibe, fogatlanul sziszegő vén kígyóként elefánttá dohogta a bolhát. Pechére, mert ezúttal egy fiatal kolléga nagyot koppintott a fejére. Csordás László a következőket írta blogjában:

...néha nem ártana azt a bizonyos mellényt szűkebbre fogni, és némi empátiát tanúsítani a fiatalok iránt, ugyanis a már befutott pályatársak is voltak valamikor pályakezdők. Balla D. Károly első versgyűjteménye, az Álmodj zenét (1979, hát ez sem éppen tegnap volt!) aligha lép túl a viszonylag olvasott fiatal műkedvelői szintjén.

Balla D. olyan szerepbe képzel (a dilettánsok védőszentje - így, zsírossal szedve), amely nem biztos, hogy az enyém. Ha elolvassa az előszót, ez világossá vált volna előtte. De a kinyilatkoztatással kapcsolatos fenti véleményemet továbbra is fenntartom. Soha nem állítottam magamról, hogy tévedhetetlen lennék (elő gyorsan egy szerkesztővel, kritikussal, aki az!), lehet, hogy egyeseket túl-, másokat alulértékeltem, de én kész vagyok a folyamatos korrekcióra. A Tejmoziról például egyből tudtam, hogy jó regény, de A nyugalom mellé nem állítható. Ezt meg is írtam. Azonban nem mindig ilyen egyszerű a helyzet. Nem, nem a haveri dolgok miatt. De amikor Balla D. Károly a saját értéktételezését kéri számon rajtam, na azt már nem...
A dilettánsok védőszentje valószínűleg odaállna egy nagy pallossal a dilettáns-éden (mondjuk a Balla D. Károly által értett provinciális kárpátaljai magyar irodalom) kapujához, és nem engedné be a profin megírt, szárnyaló intellektusú kritikát. Én ellenben soha nem voltam a kritika ellensége. Csak a legelemibb dolgok miatt emeltem szót: ez pedig a méltányosság, illetve a másik, a megkritizált emberi mivoltának tiszteletben tartása. Ezért írtam tegnapi posztomban: "Lehet, hogy többet érne a stílusában visszafogott, nem lenéző, de szigorú, szövegközeli bírálat. Ez még akár egy-egy szerző fejlődését is segítené."
...amíg nem hajlandó megérteni Balla D. Károly saját ideologikusságának előítéletességét, nem akarja felismerni nyelvének, retorikájának határait, és ezekre nem akar különösebben reflektálni, sőt mi több, megelégszik saját kinyilatkoztatásai publikálásával, addig önjáróvá válik minden efféle vita.
Ellenben igazán mély intellektust feltételező játékra invitált előző bejegyzésében. A feladat egyszerű: nevezzük meg, vitapartnerünk vajon kire is emlékeztet a populáris kultúra regisztereiből? Először a diktatórikus természetű király gaztetteinek örökségét feldolgozni nem képes, ezért kisebbségi komplexusokkal küszködő legkisebb királyfi jutott eszembe. De ez nem eléggé populáris, túl egyszerű lenne, elrontja a játékélményt, meg különben is, na. Balla D. Károly ettől bonyolultabb személyiség: valódi posztmodern hibrid identitás. Így ötlött fel bennem fiatalkorának két zseniális színésze. Engem intellektuális teljesítményét tekintve a végtelenig legalább kétszer elszámoló Chuck Norrisra, vitastílusát tekintve pedig az egykori férfiidolra, Jockey Ewingra emlékeztet. Nem, nem a vicces Jockeyra, hanem a fixa ideáit a családon, a barátokon, az üzletfelein átgázolva érvényesítő Jockeyra.
Minden további nélkül elhiszem, hogy Balla D. elalvás előtt a nagy kárpáti Jetire gondol, hisz magánmitológiájában jól megfér mondjuk a vérfarkassá változott öreg ruszin mellett (ld. pl. Tejmozi). De remélem, megbocsát, hogy víziója ellenére nem öltözöm be soha, és nem hitetem el vele, hogy én lennék az. Még akkor sem, ha különben magam szívből örülnék a másik boldogságának. De hát sajnos én is hiába gondolok egy komoly vitapartnerre. Be kell érnem a nagy kárpáti Chuck Ewinggal. Vagy inkább magyarosan: Csák Júinggal. Ez biztosan provinciális jelenség. C'est la vie!

Az eredeti BDK-kötözködés és a szánalmasan gyenge válasz-posztok:

Szólj hozzá!

BDK hiú mesterkedése

2013/07/25. - betűzte: alkarpatraz

Alapos fricskát kapott BDK egy fiatal kritikustól. Bár nagyra értékeljük az ironikus hangot, azt nem igazán szeretjük, ha Markovits Dóra személyének a létezését kétségbe vonják. Ezt nyíltan még BDK sem teszi, ennél alantasabb módon csak sejteti, mintha az Álkárpátráz alapítója fiktív személy, illetve az ő alteregója lenne. Álnéven "leleplezi" az azonosságot, de lám, kiderül, hogy a leleplező is ő maga...

Ernyei Bea írja blogjában:

Mint kiderült, BDK legnagyobb kritikusa, Markovits Teodóra is ő maga. Sőt egy Domingo nevű bloggerként le is buktatta magát, majd saját neve alatt töredelmesen bevallotta Domingo nevű önmagának, hogy Markovits Teodóra is jómaga.
A gond az, hogy a megboldogult nem állt meg a virtuális skizofrénián, ugyanis különböző alakot öltve megjelenik húsvér emberként is. Ilyenkor sokszor önmagát szidja-szapulja a lehető legkülönfélébb módokon. Az csak természetes, hogy az őt szerető rajongók is BDK-alteregók, így hát ha olyan emberrel találkozunk, ki dicséri az elhunyt írót: azonnal értesítsük a szellemirtókat! Óriási problémát okoz azzal a megtévesztés mestere, hogy jóformán bármilyen alakot ölthet. Nagyon résen kell lennünk, nehogy minket is bepalizzon!
BDK első halála után számos halálhírrel jelentkezett, ilyenkor egy-egy alteregója valóban végső nyugalomra tér. Sajnos nem tudjuk, hogy mennyi maradt még, illetve, hogy bármikor létrehozhat-e újakat. Elképzelhető, hogy az alteregók száma végtelen, így sosem fogja elhagyni e földi létet.
Várom azok jelentkezését, kik felismerni vélték valamelyik ismerősökben BDK szellemének jelenlétét! Ha van ilyen ismerősünk, nagyon óvatosan kell bánni velük, nem szabad felkelteni a gyanújukat, ugyanis rendkívül veszélyesek. Kérek mindenkit, ez esetben azonnal értesítsen és őrizze meg nyugalmát, míg a szellemirtók végleg el nem pusztítják a földönkívüli lényt! Arról egyelőre nincs információ, hogy Balla D. Károly szelleme mennyire terjedt el a nagyvilágban.

Szólj hozzá!

Önépítő Bé "Dé" Ká

2013/05/14. - betűzte: alkarpatraz

Hűha! Meglehetősen gyanús tartalmú önvallomást tett közzé nemrégiben a magát az interneten eléggé erőszakosan menedzselő "kedvenc" szerzőnk. Saját legendájának-nimbuszának építésében most jutott oda, hogy kijátssza saját nevének azt a betűjét, amelyet hajdanán kereszt- és vezetékneve közé illesztett, s amely, szó se róla, gyakran ad találgatásokra okot a kárpáti literátus körökben. Amidőn egyszer mi magunk érdeklődtünk a legilletékesebbtől, ő akkor azt találta mondani, családjuk nemesi előnevére utal a D. betű ("Sályi és Dopszóváraljai"), de kaján vigyorral egyúttal azt is sejtetni engedte, hogy ez valószínűleg nem igaz. A BDK-életmű legavatottabb krónikása, Penckófer János pedig egyszer azt mondta fülünk hallatára, hogy Balla Dé(lceg) Károly a megfelelő olvasat.

A mostani sejtetés ennél is merészebb és alapos kételyeket is ébreszt... Mindenkit kérünk felvont szemöldökű olvasásra:

 

Dzsákó bácsi öröksége

 

Ha akkor rászánja magát apám, hogy a szovjet kommunista párt tagjaként, eléggé el nem ítélhető módon, nyugati útlevelet igényeljen, az idős művész még akár láthatott volna is engem. Ám az akkori helyzetben már az Olaszországból érkezett levél is épp elég gyanút keltett, apámat behívatták a pártbizottságra és hosszan faggatóztak. A magyarázkodás is kínos volt, ugyan hogyan jöhetett volna ezután szóba bármiféle utazás – ráadásul egy kisgyerekkel.

Amikor Dzsakó bácsi 1958-ban meghalt Rómában, én már több mint egy éves voltam. Tehát láthatott volna, mivel cirka másfél évvel élte túl nagyapámat, aki viszont nem érte meg első fiúunokája születését.

Néha eljátszom a gondolattal, vajon másképpen alakul-e családunk élete, ha akkor… Meglehet, apám visszatért volna a képzőművészeti pályára, elképzelhető, hogy Pali bátyám nyugaton futott volna be festőkarriert. És talán engem sem csak egy… – de itt dramaturgiai okokból nagy kerülőt kell tenem.

Kamaszkori eszmélésem idején történt, amikor az “én” meghatározása egyre fontosabbá vált számomra, s amikor már nevemet kevésnek találtam arra, hogy magamat mindenki mástól megkülönböztessem, nos, akkor történt, hogy vezeték- és keresztnevem közé odabiggyesztettem a D betűt. Akkor még csak magánhasználatra szántam, de később, 1973-ban első versem már ezzel a megkülönböztetéssel jelent meg. Volt is csodálkozás. Senki sem értette, mit keres ott ez az írásjel. Azóta sok százszor, talán ezerszer is megkérdezték tőlem. Első kötetem megjelenésekor még az előszót író, irodalmon kívüli dolgokra szinte az irodalomnál is fogékonyabb irodalomtörténészünk is rákérdezett. Kitaláltam neki egy tetszetős mesét… No de ki olvassa verseskötetek előszavát? Jószerével senki, így aztán folyton és újra és mindenki mindenütt rákérdezett: mit jelent a nevemben ott az a D betű.
A bejegyzés folytatódik: » Nevemben a D betű – Dzsakó bácsi öröksége

Szólj hozzá!

Cecil M. Joepardy

2012/05/03. - betűzte: alkarpatraz

Mindenki hallott róla, de életét és életművét nem ismerik. Idéznek tőle, de eredetiben egy sorát sem olvasták. Alakját titkok és legendák övezik. Bemutatására az irodalmi furcsaságokat és egzotikumokat húsz éve fürkésző testvérpár, Dr. Kállay O. Béla pszichiáter és Kállay Labord klasszika filológus kutatásai alapján vállalkozunk.

 

Titok és legenda - Jeopardy a neved!

 

A magyar irodalom számára a Nyugat nemzedéke fedezte fel. Babits esszét írt költészetéről, Kosztolányi verseket, Karinthy pedig aforizmákat fordított tőle. Szívesen beszéltek róla, idéztek tőle, hivatkoztak rá. Révükön a bengáli nyelven alkotó költő egy időre a pesti szalonok kedvencévé vált. Életéről csak annyit tudtak, hogy egy Madagaszkárhoz közeli szigeten, egzotikus növények és szent állatok társaságában alkotja zseniális műveit.

Később alakja részben feledésbe merül, ám néhány irodalomtörténeti korszakkal később a posztmodern mintha újra felfedezte volna a maga számára.

 

A dolgok vagy önmagukban igazak,
vagy sehogy.
Mivel azonban dolgok önmagukban nem létezhetnek,
így hát semmi sem igaz.

C. M. J.

Cecil M. Jeopardy (1869, Vatomandry – 1957, Antananarivo) a magyar nyelvterületen főleg aforizmáról ismert, bengáli, maláj és angol nyelven alkotó költő, filozófus. Életét és szerteágazó munkásságát legendák övezik, származásáról, születési helyéről nincsenek teljes hitelességű információk. Eredeti neve: Ceśśaro Masunti Jesyunga.

A leendő költő valószínűleg egy magasabb kasztbeli, de családjától kitagadott és kalmárnak állt, Indiából előbb Indonéziába, majd Madagaszkárra vándorolt selyemkereskedő apa és valamely Óceániai szigeten született maláj anya gyermeke, akit a tehetős papa előbb Kuala Lumpur, majd Calcutta legjobb iskoláiban és egyetemein taníttatott. A széles körű képzettséget szerző és számos nyelvet magas szinten elsajátító tehetséges fiát apja diplomáciai pályára szánta, ez a terve azonban, leginkább az ifjú Ceśśaro kalandvágya miatt, néhány kísérlet után meghiúsult. A leendő költő utazni vágyott, be is járta az Indiai-óceán teljes szigetvilágát és partvidékét, Ausztráliát is beleértve. Épp a déli kontinensen időzött, amikor az 1900-as év fordulatot hozott életében: maláriát kapott és hosszú időre kezelésre szorult. Egyes vélekedések szerint a magas láz okozta hallucinációk alapozták meg misztikumba hajló költői világát. Mivel a hivatalos orvoslás nem vezetett eredményre, a testi erejében megtört fiatalember apjához vitette magát, aki ekkor már Madagaszkáron lakott. Helybéli sámánok vették kezelésükbe. Néhány hónap alatt Jeopardy meggyógyult – és megvilágosult. Ám egyáltalán nem a varázslók és törzsi halottlátók világnézetét vette át, hanem a korábbi alapos filozófiai tanulmányaiból vett ismereteket vonta sajátos szintézis alá. Később ebből született meg az anyagelvű és idealista világnézet ellentmondásait áthidalni igyekvő Nagy Traktátum (amelyre egyébként egy helyütt Wittgenstein is hivatkozik).

Testi erejét visszanyervén és szellemi útját megtalálván Jeopardy ezután, 1902-ben költözik egy Madagaszkárhoz közeli apró és névtelen szigetre, ahol egzotikus növények és szent állatok társaságában néhány évtized alatt hozza létre gazdagnak mondható és több világirodalmi jelentőségű alkotást is tartalmazó életművét. Ezek legismertebb darabja az eredetiben hozzáférhetetlen, de angol nyelvre is lefordított Under the Golden Key (Az aranykulcs alatt). Haláláig mindössze kétszer mozdult ki otthonából.

1928-ban, hosszú készülődés után európai körutazást tesz. Isztambult érintve hajóval érkezik Marseille-be, ahonnan gyalog indul Párizsba, hogy megismerje Franciaországot és a franciákat. Naplójában arról számol be, hogy az Indiai-óceán környéke és annak emberei túlságosan is lekötötték korábbi érdeklődését, szinte tudomást sem vett az európai kultúráról, hagyományokról, életvitelről – így most elhatározta: új tapasztalatokra tesz szert. Ebben lett is része már az első éjszakán, amikor egy út menti fogadóban haramiák ütöttek rajta, csúful helybenhagyták és ki is rabolták. Magával hozott pénzének a javát azonban szerencséjére nem találták meg, ezt ugyanis nem tárcájában tartotta, hanem derékszíjának belső rejtekében. Így folytathatta útját.

 

Jeopardy és Tsúszó Párizsban

 

Párizsban első kézből ismerkedik meg a modernista irányzatokkal. Tzaraval kis híján párbajjal végződő éles  vitába keveredik, Bretonnal ellenben örök életre szóló barátságot köt. Egy kávéházban találkozik Tsúszó Sándorral, ahol, miközben bengáli nyelven megjelent aforizmakötetét dedikálja neki, a szomszéd asztalnál éppen a korszak legnagyobb kortárs festőivel évődő  Dora Maar fotót készít róluk.  Annak a két perditának is ő mutatja be Cecilt, akiket a lelkes utazó magával visz Skandináviába. Egészen Oslóig jutnak, ahol egy szállodában aztán – kifizetetlen számlákat hátrahagyva – Jeopardy egyszerűen ottfelejti őket.

A negyvenes évek második felében néhány hónapot Indonéziában tölt, ahol névleg ugyan csatlakozik az Angkatan ‘45 szellemi irányvonalához, de később megtagadja az irodalomújítók eszméit, amiért is Muhammad Balfas, a mozgalom vezéralakja súlyosan megneheztel az akkor már idős költőre és bölcselőre, maradinak és vaskalaposnak nevezi, éles pamfletet ír ellene, amiért is a sértődött Jeopardy visszautazik kedves szigetére és korábbi elszigeteltségét a végsőkig fokozva éli maradék esztendeit. Visszatér korábban is nagy kedvvel gyakorolt műfajához, az aforizmákhoz. Az ekkor az USA-ban élő Breton hosszú leveleire is mindig csak egyetlen velős mondattal válaszol: bár ő lenne a misztikus környezetben élő keleti „sámán”, mégsem vonzzák Breton okkultista és ezoterikus nézetei.

Tíz évvel később újra hallucinációk kezdik gyötörni. Miután az egyik spontán spirituális szeánsz után végleg elveszteni látszik eszméletét, mentőhelikopter szállítja Antananarivóba. A kórházban egyszer még magához tér és egy hosszú kínai mesét mond el a köré gyűlt fehér köpenyes személyzetnek. Miután ennek utolsó szavát is kimondja – „madár” – nagyszerű szelleme is visszaszáll a bengáli és maláj ősök transzcendens világába.

Haláláról a világirodalom nem emlékezik meg, műveit nem adják ki újra. Legendás alakja végleg feledésbe merülne, ha a kortárs magyar alkotók némelyike – részben Babits, részben Tsúszó Sándor hagyatékát kutatva – fel nem fedezi a maga számára. Nekik köszönhetően Joepardy szellemi öröksége ma már harmonikusan illeszkedik az aktuális irodalmi kánonba.

a Kállay kettős

Szólj hozzá!

Meghívás időutazásra

2011/12/14. - betűzte: alkarpatraz

Kedves barátaim! Hosszas elméleti kutatás után sikerült a gyakorlatban is megvalósítanom azt, ami eddig képtelenségnek látszott. Magam vagyok az élő bizonyíték arra, hogy az időutazás lehetséges. Ha hiszitek, ha nem, tegnap a múltban voltam, ma a jelenben vagyok, holnap pedig átlépek a jövőbe. És ehhez semmi mást nem kell tennem, mint teljes odaadással hagynom, hogy az idő magával vigyen erre a kalandos útra. Ha gondoljátok, tartsatok velem, van még  két-három hely számotokra időgép-pamlagomon, amelyen most is látszólag semmit sem téve fekszem – miközben utazok. Tartsatok velem!

Kállay Labord

Címkék: levél labord
Szólj hozzá!

Filmszakadás

2011/10/16. - betűzte: alkarpatraz

A korábbi posztmodern bűvészdoboz után most egy ügyesen összebarkácsolt mozigépet kaptunk a kezünkbe. Ezt is Balla D. Károly rakta össze hobbiműhelyében, s azóta is lelkesen nyilatkozik róla az amatőrökre jellemző lelkesedéssel és nagy szavakkal.

A teljesítmény persze nem alábecsülendő, mint ahogy elismerést érdemelnek azok a fregattok is, amelyeket ráérős ügyeskezűek borospalackok belsejébe építenek bele hallatlan türelemmel. BallaDé is évekig piszmogott azzal, amíg a valódi műhelyekből származó, szél hozta forgácsokból előbb egy működő ős-modellt készített, aztán szétszedte, és addig adogatta hozzá a fiókjaiban talált egyéb kacatokat, mígnem úgy találta, hogy ez már egy "konzisztens és koherens" mű. Be is nyújtotta a találmányi hivatalnak, amely, ki tudja, mi okból, nem a semmire sem használható értéktelen tákolmányok közé dobta, hanem alkalmasnak tartotta arra, hogy a nagy nyilvánosság elé tárja.

Így hát most itt van a kezünkben ez a kurblis mozigép a belekészített filmmel: Balla D. Károly Tejmozi című könyve. Sok örömunk nem telik benne.
 

Pedig lehetne jó is; jobb bizonyosan. A szerző ugyanis valóban ügyeskezű író, kétség kívül van mondatalkotói és szerkesztői tehetsége. Ambíciója azonban messze felülmúlja képességeit: mindenáron regényt akar írni, holott tudása leginkább csak szösszenetekre képesíti. Ezekben jó, de igazi novellára már ritkán futja szellemi muníciójából, a regényírásba meg most már harmadszor törik bele a bicskája.
 

Az 1998-as Élted volt regényé-ről méltán jegyezte meg értő kritikusa, Cséka György, hogy "Balla D. Károly regénye kudarc, mivel nem érdemes elolvasni, mert nincsen megírva" (Szerkezet - regény nélkül, avagy a pucér király), a 2005-ös Szembesülésről pedig hiába írtuk magunk, hogy BDK bűvészdobozából nem egy nagy regény, hanem csupán egy árva kisnyúl ugrik elő (A posztmodern bűvészdoboz), mániákus szerzőnk mégsem tett le arról a tervéről, hogy nagyepikát alkosson.

Nos, ezúttal sem sikerült neki.

A Tejmozi össze nem illő fragmentumok hevenyészett halmaza, amelyeket a szerző kényszeresen igyekezett egyazon cselekményszálra felfűzni - nem sok sikerrel. Lényegüket illetően megmaradtak a vetítődobozba véletlenszerűen belehajigált epizódoknak a téli tájban cubukoló apáról és fiúról, az anyja szoknyáján ülő elvetélt nyelvészről, a tengert ábrándos szemmel bámuló vendégtanárról, a világra megsértődött akt- és ikonfestőről, a családja elől messze menekült fruskáról, a farkasokkal cimboráló vén ruszinról meg a torontói egyetem fantaszta professzoráról - ám azt ember el nem hiszi a szerzőnek, hogy a különböző leírásokban szereplő "hősöm" mindig ugyanaz a személy lenne, mint ahogy azt sem, hogy anyja, apja, húga, húgának vőlegénye és a vőlegény nagyapja éppen az a valaki lenne, akinek a történetét más filmkockákon leperegni láttunk.

A fő baj ugyanaz, mint a korábbi regényeknél: miközben élvezhető epizódokat és leírásokat fabrikált, aközben BallaDé elmulasztotta megalkotni magát a regényt. Szerkezetet ugyan teremtett számára, még ám roppant bonyolultat, de attól, hogy forgácsait beleszórta a konstrukcióba, attól még a regény nem képződött meg, nem jött létre magától - ő maga pedig láthatólag semmit sem tett (vagy ha igen: eredménytelenül) azért, hogy a tényleges epikus mű létrejöjjön.

Természetesen nem a lineáris történetmondást kérjük számon a fából faragott mozigép összebarkácsolóján, egyáltalán nem azon akadunk fenn, hogy az idősíkok, helyszínek és elbeszélői alaphelyzetek talán a kelleténél többször váltakoznak, hanem azt hiányoljuk, hogy az egyes epizódok olvastán soha nem keletkezik olyan érzésünk, mintha annak az egy bizonyos nagyobb egésznek a részeivel találkoznánk: a fragmentumok megmaradnak a maguk alsóbb szintjén, mert a felsőbb, összegző szinten nincs semmiféle összegzés, ami leginkább nincsen, az pedig maga a regény.

Így tehát Balla D. Károly új műve voltaképp nem egyéb, mint egy egész estét betöltő nagy filmszakadás.

Ezért ugyan nem érdemes beülni a Tejmoziba. 

 Markovits Teodóra

Balla D. Károly: Tejmozi
Magvető Kiadó, Bp., 2011

Szólj hozzá!

Bombagól Esterházy tompaszögletéből

2009/02/17. - betűzte: alkarpatraz

Tompaszöglet
Esterházy Péternek sikerült a lehetetlen: létrehozta a matematika és a labdarugás irodalmi szintézisét. Illetve hát a dolog persze nem ilyen egyszerű.
 
Első lépésként az író elvégezte a futball matematikai modellezését. Abból indult ki, hogy a labdarúgás mozzanatait - mint entitásokat  - olyan fizikai létezőknek tekintette, amelyek kauzális hatások rendszerében feltételezik és határozzák meg egymást, s mint ilyenek, adekvát módon modellezhetők a matematika eszköztárával. A feltevés pozitív eredményt hozott, a focimeccs során adódó helyzetek és folyamatok, mivel a fizikai valóság részét képezik, jól megragadhatók egy alapjában idegen, de univerzális rendszer - a matematika - leképező-modellező apparátusával.

Tovább Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása