Hűha! Meglehetősen gyanús tartalmú önvallomást tett közzé nemrégiben a magát az interneten eléggé erőszakosan menedzselő "kedvenc" szerzőnk. Saját legendájának-nimbuszának építésében most jutott oda, hogy kijátssza saját nevének azt a betűjét, amelyet hajdanán kereszt- és vezetékneve közé illesztett, s amely, szó se róla, gyakran ad találgatásokra okot a kárpáti literátus körökben. Amidőn egyszer mi magunk érdeklődtünk a legilletékesebbtől, ő akkor azt találta mondani, családjuk nemesi előnevére utal a D. betű ("Sályi és Dopszóváraljai"), de kaján vigyorral egyúttal azt is sejtetni engedte, hogy ez valószínűleg nem igaz. A BDK-életmű legavatottabb krónikása, Penckófer János pedig egyszer azt mondta fülünk hallatára, hogy Balla Dé(lceg) Károly a megfelelő olvasat.
A mostani sejtetés ennél is merészebb és alapos kételyeket is ébreszt... Mindenkit kérünk felvont szemöldökű olvasásra:
Dzsákó bácsi öröksége
Ha akkor rászánja magát apám, hogy a szovjet kommunista párt tagjaként, eléggé el nem ítélhető módon, nyugati útlevelet igényeljen, az idős művész még akár láthatott volna is engem. Ám az akkori helyzetben már az Olaszországból érkezett levél is épp elég gyanút keltett, apámat behívatták a pártbizottságra és hosszan faggatóztak. A magyarázkodás is kínos volt, ugyan hogyan jöhetett volna ezután szóba bármiféle utazás – ráadásul egy kisgyerekkel.
Amikor Dzsakó bácsi 1958-ban meghalt Rómában, én már több mint egy éves voltam. Tehát láthatott volna, mivel cirka másfél évvel élte túl nagyapámat, aki viszont nem érte meg első fiúunokája születését.
Néha eljátszom a gondolattal, vajon másképpen alakul-e családunk élete, ha akkor… Meglehet, apám visszatért volna a képzőművészeti pályára, elképzelhető, hogy Pali bátyám nyugaton futott volna be festőkarriert. És talán engem sem csak egy… – de itt dramaturgiai okokból nagy kerülőt kell tenem.
Kamaszkori eszmélésem idején történt, amikor az “én” meghatározása egyre fontosabbá vált számomra, s amikor már nevemet kevésnek találtam arra, hogy magamat mindenki mástól megkülönböztessem, nos, akkor történt, hogy vezeték- és keresztnevem közé odabiggyesztettem a D betűt. Akkor még csak magánhasználatra szántam, de később, 1973-ban első versem már ezzel a megkülönböztetéssel jelent meg. Volt is csodálkozás. Senki sem értette, mit keres ott ez az írásjel. Azóta sok százszor, talán ezerszer is megkérdezték tőlem. Első kötetem megjelenésekor még az előszót író, irodalmon kívüli dolgokra szinte az irodalomnál is fogékonyabb irodalomtörténészünk is rákérdezett. Kitaláltam neki egy tetszetős mesét… No de ki olvassa verseskötetek előszavát? Jószerével senki, így aztán folyton és újra és mindenki mindenütt rákérdezett: mit jelent a nevemben ott az a D betű.
A bejegyzés folytatódik: » Nevemben a D betű – Dzsakó bácsi öröksége
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.